A Fővárosi Művelődési Ház legendás bulik színhelye volt egykoron. Játszott itt a Syrius, a P. Mobil, a Mini, meg mindenki, aki számított: klubja volt az Illésnek és a Hobónak is. A daliás idők elmúltak, évekre tetszhalott állapotba került a hely. Idén ősztől egy lelkes szervezőcsapatnak köszönhetően újra lehet koncertekre menni az FMH-ba. A zsöllyeHANGulat nevet viselő exluzív koncertsorozat keretében hazai előadók adnak akusztikus koncerteket színházi környezetben, sok meglepetéssel. A Zagar filmzenekoncertje indította útjára a szériát még októberben, azóta fellépett itt többek közt a Kaukázus, a Kutya Vacsorája, illetve Takáts Eszter is. December 3-án a Heaven Street Sevené volt a színpad.
Korán érkezem, 7 óra körül még alig lézeng valaki, a bejáratnál a merchandise pultot pakolják ki, (zsöllyehangulat póló is kapható, meg HS7 lemezek), bent épp beáll a zenekar, az előtérben Kovács Ákos, a zenekar menedzsere a vendéglistával bíbelődik és régi művelődési házakról nosztalgiázik.
„Jó kis dark klubok voltak itt az FMH-ban, a Heveny 1997-es lemezbemutatóját is itt tartottuk. Aztán ott volt még a Ferencváros Művház, a Láng, a Pataky, meg a Csili – ott is volt egy lemezbemutató. Aztán kikoptak ezek a helyek, lettek újak, elpártolt a közönség. 15-20 éve még virágoztak ezek az intézmények, bement 2-300 ember hetente. Ma már oda kell figyelni, havonta egy koncertnél több nem kell, mert unalmassá válik.”
Sikerül bekukkantanom a színfalak mögé, ahol csinos lányok épp melegszendvicseket sütnek a zenekar számára. A színpadról beszűrődik a vendég fellépő Both Miklós népies hegedűje. „Jó ebédhez szól a nóta” jegyzi meg egyikük.
Míg gyülekezik a közönség Morcz Fruzsinával, a rendezvény főszervezőjével is sikerül pár szót váltanom. Mint mondja, tavasszal merült fel az ötlet, hogy olyan rendezvény sorozatot csináljanak, amely dizájnjában és műsorában is egyedi. A zenekarokat arra bíztatják, hogy exkluzív, csak ezen az estén megtekinthető műsorral érkezzenek. Ennek ellenére nem könnyű visszacsalogatni az embereket az FMH-ba, mert a budapesti közönség a bejáratott helyeket jobban szereti. A házat sem volt egyszerű rávenni, hogy újra helyet adjanak koncerteknek, az elején nagyon szkeptikusok voltak, de egy sikeres júliusi Quimby koncert meggyőzte őket.
Olyan zenekarokat szeretnénk meghívni, akik fesztiválokon már bizonyítottak, de amúgy nem jutnának el például a MüPa-ba, mert ott túl nagy presztízs játszani. Az FHM terme amúgy legalább olyan jól szól, mint a Fesztivál Színház.
Érkeznek az emberek, de nincs túl nagy tömeg, kezdés körül vagy 150-en vagyunk. Az előtérben Belga és 30 Y szól, ezt leszámítva tényleg színházi hangulat van. Illedelmes emberek, csendes beszélgetés, dohányzás csak az udvaron. Sehol egy biztonsági őr, csak ősz hajú nénikék, akik azért szigorúak is tudnak lenni, italt és ételt nem lehet bevinni a terembe. Fél kilenckor aztán megcsörren a színházi csengő, a közönség helyet foglal.
A hely valóban nagyon jól szól, ez nem kérdés. Amúgy semmi különösebb színpadkép, csak hangszerek és a zenekar, Szűcs Krisztián kezében akusztikus gitár. A koncert azonban nem igazán akusztikus, de másabb és halkabb, mint egy rendes HS7 koncert. Ábrahám Zsolt nem torzítja agyon a gitárját, Orbán Gyula is inkább sepreget, nem döngeti a dobokat, mindenki kevesebbet játszik és persze finomabban. Buborék, kis füst, atmoszférát teremtő lámpák fokozzák a kultúrház-hangulatot. Elhangzik majdnem minden nagy sláger (Krézi Srác, Sajnálom, Mozdulj stb.), előkerülnek olyan dalok is, amiket ritkán játszik a zenekar (Nagyítás), van Illés feldolgozás (Eljöttél) és régi magyar klasszikus (Ne nézzen úgy rám). A vendég Both Miklós (Napra, Barbaro) hegedűje népies -, harmonikája sanzonos hangulatokkal fűszerezi a produkciót. A frontember és a meghívott hamar egy hullámhosszra kerül, Szűcs Krisztiánnak amúgy is van egy ilyen 30-40-es évek magyar dal/sanzon kattanása, amit itt aztán tökre kiélhet és ehhez remek partner Both hangszeres tudása.
Már-már Kalmárt Pált vagy Weygand Tibort idézi, ahogy a tangós, zongorás Mikor utoljára Láttalak-ban azt énekli: „élni nem lehet”, a kuplés Dél-Amerikában és a tangóharmonikás Ne nézzen úgy rám-ban meg kifejezetten elemében van. A zenekar végig korrektül teszi a dolgát, a zene és a visszafogott show is rendben van, bár néha úgy tűnik, mintha izgulnának kicsit, becsúszik pár bájos malőr. A műsor végén szól a vastaps, a zenekar összeölelkezve meghajol a színpadon, majd még kétszer visszajönnek ráadást adni, 10-kor pedig már vége is az egésznek. Megérte eljönni, a Heaven Street Seven koncertje egyedi volt, a zsöllyeHANGulat pedig rokonszenves kezdeményezésnek tűnik.
És hogyan tovább? A rendezvénysorozat decemberben egy United koncerttel ér véget, de februárban újraindul. Hogy kikkel, az egyelőre titok, Morcz Fruzsina nem akar neveket mondani „Még egy szerződést sem írtunk alá, folyamatos tárgyalunk. Sokféle terv van, szeretnénk összehozni olyan zenészeket, előadókat is, akik amúgy sosem játszanának együtt. Például egy ismertebb tagot valamelyik alternatív zenekarból, meg egy népzenészt és egy jazzistát, stb. Majd kiderül.” A Heaven Street Seven jövőre meg 15 éves lesz. „Nem szoktunk jubileumokat ünnepelni, a 10 éves évfordulón sem volt semmi, de erről azért meg kéne emlékezni, persze giccses felhangok nélkül. – mondja Kovács Ákos – A banda még sosem adott ki best of lemezt, erre mondjuk remek alkalom lenne. Dupla lemezre gondoltunk, egyik oldalán ismert dalokkal, másikon ritkaságokkal. A jövő év ennek jegyében telik, és persze szeretnénk egy erre kihegyezett koncertet is. Csak még nem tudjuk hol. Megnézzük, milyen lesz az új West Balkán.”
soundso
3
Az FMH-ban tényleg nagyon fasza dark wave klubok voltak, engem életemben ott igazoltattak a rendőrök először és utoljára.