2004 márciusában rendezték meg az első Budapesti Blues Fesztivált, az esemény azóta hagyományt teremtett, és igazi rangot vívott ki magának. Az évek során fellépett itt a Bernard Allison Band, Big Bill Morganfield, a The Horny Funk Brothers, Eric Sardinas, Ian Siegal, Otis Taylor, a The Duke Robillard Band, a Sugar Blue Band, honfitársaink közül pedig Ferenczi György, Szűcs Gábor, a Pribojszki Band, Tamás Katona Jr. és Póka Angéla is. Az eddigi rendezvényekkel ellentétben ezúttal nem tavasszal, hanem február végén lesz a fesztivál, a helyszín azonban nem változik, ismét a Petőfi Csarnok ad otthont az eseménynek.
A hatodik Budapest Blues Fesztiválon 2010. február 27-én szombaton igazi nemzetközi találkozót láthat a Petőfi Csarnokban a közönség. Fellép a Chicago Blues Királynőjeként aposztrofált, sokoldalú Deitra Farr, aki a 90-es években a Mississippi Heat énekese is volt. Együttesének sorait erősíti a világ egyik legjobb blues gitárosa, Alex Schultz (ex-William Clarke, ex-Rod Piazza). Itt lesz aztán az angol Ian Siegal, aki nem először játszik már Magyarországon. Muddy Waters, Buddy Guy, Robert Cray és B.B.King nevét hozza fel, ha példaképeiről kérdezik, őt magát pedig hasonlították már Tom Waits-hez és Bruce Springsteen-hez is, lemezeiről az igen mértékadó brit-amerikai Mojo magazin is elismerően írt.
Fellép még a tradicionális blues-ban utazó dán Tim Lothar, aki tavalyi albumáért begyűjtötte az év Dán Blues lemezének járó díjat; a Los angelesi Kellie Rucker, aki a Pribojszki Band vendégeként mutatkozik be a közönségnek; a zseniális nevű, világutazó és tiszteletbeli magyar, amúgy osztrák Ripoff Raskolnikov és a belgrádi blues színtér sztárjai, a Texas Flood, akik már a ZZ Top előzenekara is voltak.
Persze honfitársaink is nyomják majd a bluest, a már említett Pribojszki Mátyás Band és a Magic Mosquitoz képviseli a magyar színeket a dzsemborin, ráadásul az este végén a fesztivál főszereplőivel egy All Star Jam Session-ben közösen is fellépnek. A két színpados, tízórás rendezvényért csak 4990 forintot kell kicsengetni. Lehet osztani, szorozni, összeadni, gyököt vonni, ez bizony mindenhogy megéri.
Nyereményjáték
A helyes megfejtők közül Géczi judit és Kő Pál mehet ingyen a Budapest Blues Fesztiválra, mindketten helyesen tudták, hogy a Quimby szombaton a West-Balkánban lép fel. A jegyek átvételéről e-mailben értesítjük a nyerteseket.