Nagy magyarok és egy hadsereg

 

 

 

Realistic Crew Acoustic, Longital (SK)

 

A Realistc Crew egy elég furcsa zenekar, ugyanis ritkán lehet tudni, hogy pontosan mi is van vele igazából. A honlapjuk és a Myspace oldaluk nem túl informatív, így a most pénteki Toldi Moziban tartandó koncertjükről sem lehet értesülni, csak a zenekartól független forrásokból. Pedig nem sikertelen zenekar ám a Realistic Crew, külföldi kiadója van, és több angol sajtómegjelenéssel is bizonyítani tudja, hogy azért valamennyire odafigyelnek rájuk az országhatáron túl is. Ez itthon is így van, sőt már nem friss, de azért nem túl régen megjelent lemezüket itthon egész jól fogadták, még a kritika is.

A zenekar pénteki koncertjén száműzi az összes triphopos, ijesztgetős elektronikát és egy akusztikus koncerttel lepik meg az érdeklődőket.

Őket követően fellép még egy szlovák zenekar is, mely Longital néven fut. A jellegében itthoni társához hasonló együttes már volt párszor Magyarországon, és most egy cserediákos koncertet ad a Realistic Crew-val, amelynek folytatása Pozsonyban lesz. A Longital promójában olvastam, hogy játszottak már Molokóval, Nina Hynes-szal és most jön a legjobb: Lali Punaval is. Ez a Kaki King óta számomra a legszórakoztatóbb név, amivel valaha előadót illetek. A belépő egy ezres lesz.

 

 

 

 

Zagar

 

Szombaton a Zagar ad koncertet a Trafóban. A helyválasztás biztos nem véletlen, hiszen legújabban visszatérnek az enyhén poposabb világból egy „művészkedősebb” felé. Erre nem adhatott az indokot, hogy a Wing of Love által fémjelzett vonal ne lett volna elég sikeres, hiszen minden hazai rádió és tv is szénné játszotta az említett számot, valamint 15000 dal közül második lett az International Songwriters Competiton elektronikus/dance kategóriájában, melynek zsűritagjai között olyan prominens személyiségek álltak mint Tom Waits, Robert Smith, Nelly Furtado vagy Jerry Lee Lewis. Az ilyen eredmények ellenére a zenekar most visszatér a pszichedelikus, filmes hangvételű számokhoz és az improvizatív folyamatzenéhez. Ha valaki elővételben 1800 forintért, vagy a helyszínen, a koncert napján 2300 forintért megveszi a jegyet, az meg is tudhatja, hogy ez egészen pontosan mit is jelenthet.

 

 

 

 

Quimby(Falshang koncert)

 

Erről a koncertről már szóltunk és közvetítjük is, szóval azontúl, hogy összefoglalnám a lényeget, miszerint az új West-Balkánban lesz szombaton és már nem lehet jegyet kapni, idézném Berger Tamás kolléga szavait:

„A Quimby zenekar és rajongóik életében fontos szerepet betöltő, most már szokássá vált farsangi koncert, a Falshang idén a sokak által várt, új koncerthelyszínen lesz. Kevés olyan zenekar van ma Magyarországon, ami egy 1600 fős termet képes úgy megtölteni, hogy nem a múltjára, vagy az izmos médiajelenlétre alapoz. A Kispál és a Borz és a Tankcsapda kivételével erre talán csak a Quimby képes.

A Kiss Tibor vezette együttes útravalóval, de hátralévő úttal szintén rendelkezik. Bár hosszú évek során jutottak el oda, ahol most tartanak, úgy fest, népszerűségük még mindig képes nőni. Mindezt úgy sikerült elérniük, hogy egyszer sem köpték magukat szembe, és saját útjukat járják már lassan húsz éve. Idén a közönség választotta meg az év dalának az Ajjajajt, ami szintén azt jelzi, hogy szélesebb kört is el lehet érni, ha egy zenekar kitartóan halad az általa kikövezett úton. Aki kíváncsi , és valamennyire az új helyszínre is, annak kihagyhatatlan a szombati koncert.”

 

 

Heaven Street Seven, The [Hated] Tomorrow, EZ Basic, Gumipop

 

A Corvintető úgy látszik biztosra megy, ugyanis egy olyan programot rakott össze, amivel nem nagyon lehet tévedni. 1300 forintot pedig remélhetőleg minden ilyesmi zenére nyitott 16 éves is el tud kérni a szüleitől. Az este legnevesebb fellépője az idén 15 éves HS7 lesz, akik több nagy meglepetésre is készülnek a jeles alkalomból. Nem tudni, hogy a mostani koncert programja mennyire lesz „best of” jellegű, de egyes pletykák szerint készül egy lemez, amire abszolút illeni fog az előbb említett elnevezés. Az biztos, hogy lenne mit a lemezre rakni, hiszen talán bármelyik 15 és 40 közötti ember ismer legalább két-három slágert.

 

Kisebb történelemmel, de hasonlóan fülbemászó slágerekkel rendelkezik az EZ Basic. A zenekar nemrég készítette el második lemezét, amit olyan neves figurával kevertettek, mint George Shilling. Ha valakinek nem mond sokat a név, annak elmondom, hogy a brit úriember olyan zenekarok lemezein működött közre producerként, mint például a Blur vagy a Primal Scream. Amióta pedig a May című számukat szénné játsza a Petőfi Rádió, és egy szintist is bevettek a bandába, új távlatok nyílhatnak az EZ Basic életében.

 

A harmadik zenekar a legfiatalabb. A The (Hated) Tomorrow - amióta felkarolta a Made In Garage program és a tinédzserek - elég biztosan halad a nagyobb és nagyobb színpadok felé. Ha továbbra is jól forrasztják egybe a hazai alternatív zenei hagyományt a külföldi trendekkel, akkor ez a menetelés még jó ideig eltarthat. A koncertek után a péntekenként amúgy is jelenlévő Gumipop dj-k nyomják, feltehetően hajnalig. Az egyetlen változás, hogy most a nagyterembe költöznek a sarki klubhelységből. A belépő 1300 forint lesz.

 

 

New Model Army (UK), Mátyás Attila Band

 

A New Model Army számomra mindig is teljesen értelmezhetetlen zenekar volt. Igazából most se tudnám egyértelműen jellemezni, hiszen ugyanúgy eszembe juttatja a Clash-t, mint a Dream Theater-t, vagy éppen egy folkosabb Mission-t. A már harminc évet és tizenegy lemezt maga mögött tudó zenekar most ismét Magyarországra látogat és március 1-jén az A38-on lép fel. Biztosan felzendülnek majd a régebbi himnuszok is, de elvileg ez a turné legújabb lemezüket, a Today Is A Good Day-t hivatott bemutatni.

 

Azoknak a New Model Army-rajongóknak, akik különösképp vonzódnak a goth világhoz és netalán nem a 90-es években születtek, különösen érdemes ellátogatni hétfőn a hajóra, hiszen az egykori F.O. System frontembere, Mátyás Attila is fellép majd zenekarával. Akit érdekelne a program, és még nem vett jegyet, az most már csak 4500 forintért teheti ezt meg.


 

Budapest Bár - Budapesti és New York-i időutazás

 

Másnap a hajón lép fel a Budapest Bár, ami márciusban és áprilisban biztosan nem ad több koncertet . Ezért, valamint azért is lesz különleges ez a fellépés, mert Mazz Swift énekesnő közreműködésével nemcsak a Seress Rezső-féle életérzés elevenedik meg, hanem a régimódi fekete Amerika zenéi is. Elsősorban olyan előadókra kell gondolni, mint Ella Fitzgerald, Nat King Cole, vagy Dinah Washington. A fellépésre elővételben 3500 forintért, a koncert napján pedig 4000 forintért lehet jegyet venni.

 



Hasonló posztok:

  1. Újrakezdő magyarok és egy skót
  2. Régi magyarok
  3. A rakendroll nem ez! – interjú Nagy Feróval
  4. Külföldre mennek a magyarok
  5. Nagy szívek a Nagyszínpadon

Hozzászólások ehhez: “Nagy magyarok és egy hadsereg”

  1. [...] New Model Army – mint már korábban említettem – számomra mindig is egy értelmezhetetlen zenekar marad. Nemcsak azért, mert [...]