Újrakezdő magyarok és egy skót


 

Bin-Jip bemutatkozó koncert

 

Harcsa Veronika nem fér a bőrébe és azután, hogy aktívan részt vesz az Erik Sumo Band-ban, saját kvartettje útját is egyengeti, valamint olyan zenei liezonokra is nyitott, mint amilyet például a Brains zenekarral élt meg, most egy teljesen új produkció élére állt. A Bin-Jip több zenei világot kíván egybeolvasztani, állítólag a triphop és a nu-jazz azok a stílusok, amik a legjobban jellemzik. Veronika már működött együtt Andrew J-vel és Gyémánt Bálinttal is, de a két zenész csak az énekesnő hatására találkozott egymással, miután hárman elkezdték a Bin-Jip névre hallgató produkciót. A trióhoz nemsokára csatlakozott Kaltnecker Zsolt is, amivel teljessé vált a felállás. Pénteken 8-tól mutatkozik be az újdonsült együttes az A38 hajó színpadán.


 

 


The Cinematics (UK), The Kolin, Supersonic, Tesco Disco

 

A Tesco Disco szervezői egy egészen izgalmas vállalkozásba fogtak, ugyanis elhoztak egy olyan zenekart, ami bár nem egy első vonalas, jobb híján indie-nek nevezhető produkció, de mégis meghatározhatónak vagy legalábbis fontosnak mondható. A Cinematics első lemeze komoly médiavisszhangot élvezhetett, részben azért mert az azóta már tönkrement, de 2007-ben még igen erős TVT Records adta ki az albumot, részben pedig azért, mert az olyan producerek segítségével jött létre, mint Simon Barnicott (Arctic Monkeys, Kasabian, Editors, Kaiser Chiefs) és Stephen Hague (New Order, Blur, Pet Shop Boys). Sajnos a TVT Records ezután nem sokkal gyakorlatilag beadta a kulcsot, mégis a Cinematics-szal megtartották az együttműködést, még ha pénzük már nem is nagyon volt a zenekar promótálására, sem valami menő producer leigazolására. Nem tudni, hogy emiatt, vagy egyébként is így volt tervbe véve, de a második, 2009-ben megjelent Love and Terror című nagylemezt már kizárólag a zenekar producerálta és játszotta is fel.

 

Tulajdonképpen ezt a második lemezt turnéztatja most a skót zenekar, amire azért mindenképpen érdemes odafigyelni, hiszen ilyesmi bandák nem túl gyakran teszik be a lábukat Budapestre.

 

Péntek este azért két magyar zenekar is fellép majd, akik többé-kevésbé hasonló zenei világból érkeznek, mint brit társaik. A Supersonic mondjuk inkább a 90-es évek brit pop örökségéből táplálkozik, míg a Kolin egyrészről a 90-es évek ízléstelen pop zenéjéből, másrészt pedig a homoszexualitásból merít előszeretettel.

 

A koncertek után Tesco Disco fedőnéven Kecske és Pipó dj-znek hajnalig. A péntek esti, Gödörben tartott,  koncertekkel megspékelt bulira már 1500 forintért be is engednek bárkit.


 


Intim Torna Illegál, El Buerdo Fuello

 

2009-ben a ZsöllyeHANGulat szervezésében több izgalmas koncert is volt a nemrégiben feltámasztott FMH-ban. A koncertek nagyrészt akusztikusak voltak, és valami különlegességgel minden zenekar készült. 2010-ben is folytatódik a hagyomány, csak most a szervezők nevet váltottak, ezentúl KULTturkáló jeligével léptetik majd fel a zenekarokat. A névváltás történetéhez az is hozzátartozik, hogy ezúttal nemcsak széles körben népszerű előadók koncerteznek majd a Fővárosi Művelődési Házában, hanem a szervezők által felfedezett, kevésbé ismertek is. Ezúttal a Kistehén Tánczenekarból kivált zenészek alkotta Intim Torna Illegál lép majd színpadra, akik bevallottan Che Sudaka és a Manu Chao nyomvonalán igyekeznek haladni. Előttük fellép a tagjai korát illetően fiatalabb El Buerdo Fuello, akik a következőképpen határozzák meg zenei univerzumukat: "világkörüli zenei avantgardizmus, avagy fűszeres zenei csemege síppal, dobbal, nádi hegedűvel, budai pacsirtákkal, röhögő hiénákkal, kubai muzsikusokkal, afrikai nepperekkel, vadnyugati harcosokkal és bazsalikomos western-spaghetti körettel". A koncertek 5-én este 9-kor kezdődnek, a belépő pedig 1400 forint.

 

 


Poniklo, Képzelt Város, Dictator & Hussar dj-szett

 

A nyár óta parkolópályára állított Amber Smith még mindig pihen, de a tagok közel sem. Kőváry Zoltán saját zenekarával, a Trousers-zel építi karrierjét, Ács Oszkár a Twist névre hallgató supergroupban tevékenykedik, míg Bátor Bence dobos, Poniklo Imre frontember által indított szóló projektben zenél. A Poniklo néven futó produkció eddig eléggé megosztotta az embereket, ami annak a jele, hogy odafigyelnek rá. A zeneileg karcosabb, az Amber Smith-nél valamivel pörgősebb zene egyértelműbb sikert aratott, mint a számok magyarul íródott szövegei. Mindezek ellenére úgy fest, működik a dolog, hiszen az emberek járnak a koncertekre, a rádiók pedig előszeretettel játszák a lemez első slágerét, az Éjjelt.

 

Poniklo mellett fellép még a Képzelt Város is és a koncertek végén pedig az erősen Puzzle kötődésű Dicator&Hussar szórakoztatják a népet dj-szettjükkel. Szombat este már 9-re érdemes leérni a Mappa Klubba, hiszen a Képzelt Város már akkor kezd.



Hasonló posztok:

  1. Nagy magyarok és egy hadsereg
  2. Élő magyarok
  3. Régi magyarok
  4. Külföldre mennek a magyarok

Ehhez már nem lehet hozzászólni.