Az EZ Basic a héten jelenteti meg Hello Heavy című második lemezét. Szarvas Árpád, a zenekar vezetője interjúnkban elmondja, milyen volt külföldi producerrel dolgozni, hogy viszonyul a barkácspop Phil Spectorhoz és miért nincsenek jó koncertlemezek mostanában.

Koncertblog: 2007-ben jelent meg első lemezetek, a Hocus Focus, idén jön ki a második. Nem túl nagy szünet ez két album között egy feltörekvő zenekar számára? Mi tartott ilyen sokáig?
Szarvas Árpád: Ez hosszú történet. 2008 végére már gyakorlatilag készen voltak a dalok, felvettük a számokat a Stray Dog stúdióban, és utána kezdtünk agyalni azon, ki keverje a lemezt. Külföldi producert akartunk, de nem azért, mert több hazai zenekar is így csinálja, hanem mert nem nagyon hallottunk még olyan itthoni lemezt, aminek igazán tetszett volna a hangzása. Az angol George Shillingre gondoltunk, mert sok olyan - stílusában nagyon különböző - zenekarral működött együtt, amiket mi nagyon szeretünk. Megkerestük, igent mondott, elkezdtünk dolgozni, de kicsit lassan haladt a munka: amikor összegyűlt némi pénz a koncertekből, kiküldtünk neki egy-egy dalt, hogy csinálja meg. Pár már kész volt, amikor az UPC megvette a Nice 1 számunkat az egyik reklámjához, abból a pénzből meg tudtuk csinálni az összeset. Tavaly májusban befejeztük a lemezt, ezután a kiadókeresés lassította a dolgokat. Futottunk egy kört vele, az egyik multit érdekelte a dolog, de nagyon sokat kellett várni a szerződésre, hónapok teltek el, amíg egy-egy módosításon túljutottunk. Őszre kaptunk egy végleges szerződés-tervezetet, de azt nem akartuk elfogadni, elég megalázó volt, le kellett volna mondanunk minden jogról, nem mehettünk bele. Aztán Poniklo Imre révén kapcsolatba kerültünk az EMI-os György Péterrel, vele sikerült megegyeznünk, hogy az EMI-Twelvetones-nél jelenik meg a lemez, csak közben vége lett az ősznek is, jött a karácsonyi mizéria, amikor nem igazán éri meg lemezt kiadni, így eltoltuk 2010 elejére. Februárban legyártották a cd-ket és a héten már kapható is lesz. Amúgy nekem is eszembe jutott, amit kérdeztél, emlékszem, gyerekkoromban mennyit bosszankodtam, amikor a kedvenc zenekarom már három éve nem adott ki lemezt, aztán az interjúkban meg arra hivatkoztak, hogy mennyit tököltek a kiadókkal, satöbbi. Na, most így utólag már megértem őket.

George Shilling mennyibe került? Gondolom nem kenyai vagy ugandai shillingben kérte a honor.

Sz.Á.: Hát nem, angol fontban, sajnos. Számonként fizettünk neki, az maradjon titok, hogy mennyit, de nem került sokkal többe, mintha itthon csináltuk volna, és szerintem mindenképpen megérte. Magyarországon is vannak jó szakemberek, de nekünk tényleg nem volt mindegy, ki keveri az anyagot. Shilling nem kimondottan trendi producer, de húsz éve azt csinálja, amit szeretünk. Nagyon lelkiismeretesen dolgozott, nem rázott le minket, nem az volt, hogy, na, itt van most egy zsíros megrendelés, kikeverem ezt a Steve Winwood számot, aztán foglalkozom veletek is, ha lesz időm. Minden dalhoz több verziót küldött és mi válogathattunk, ha egyik sem tetszett, tovább dolgozott rajta. Shilling sok zenekarral munkálkodik, amikor valaki ott volt a stúdiójában, kikérte a véleményét a mi anyagunkról is. Thom Yorke testvérével, Andyval is van egy projektjük, ő például több tippet is adott neki egyes számainkkal kapcsolatban.

Találkoztatok is vele személyesen?

Sz.Á.: Nem, e-mailen és telefonon tartottuk a kapcsolatot. A következő lemezen is jó lenne együtt dolgozni vele, akkor már létrejönne a találkozó. Egyébként úgy kezdődött a munka, hogy elküldtem neki a felvett anyagot, meg több válogatás cd-t a kedvenc számaimból, hogy valami ilyesmit képzelünk el. Az első lemezhez képest vidámabb, színesebb, csilingelősebb sound-ot szerettünk volna, belőttem neki egy ilyesmi irányt, ez alapján dolgozott. Effekteket pakolt a számokba, párba bele is játszott, javítgatta, színezgette őket; nem akartunk nagyon polírozott hangzást, inkább lélekkel telit. Nagyon sok hangszer van benne, sok analóg cucc, hagytunk benne hibákat is szándékosan.

Korábban nyilatkoztad, hogy szeretitek ezt a barkács vonalat, a felvételek során is előkerültek háztartási eszközök, csörömpöltetek befőttesüvegen, ráztatok cukros tasakot. Emellett Phil Spector és John Barry hatásokról is beszéltél, két dalban meg üstdob van, amit kifejezetten szélesvásznú, nagy ívű táncdalfesztiválos számokban használnak. Nem furcsa ez a kettősség?

Sz.Á.: A Peter Bjorn and John zenekart tudom felhozni példaként. Remek popdalokat írnak, de teljesen barkács eszközökkel operálnak. A dalok készen voltak, amikor bementünk a stúdióba, de ott rengeteget improvizáltunk. Nyilván nem terveztük el előre, hogy akkor kalapáccsal egy vödröt ütögetünk majd, meg ilyenek, inkább spontán jöttek az ötletek. Vettük fel az egyik dalt, megcsörrent a kulcscsomó a zsebemben, megtetszett a hangja abban a közegben, elővettem, elkezdtem rázni, ez is belekerült. Shillingnek meg van üstdobja, eszembe jutott, hogy használni kéne, megírtam, hogy képzelem, ő meg feljátszotta. Ahol megszólal, oda pont illik is, de a kulcscsörgés vagy a zacskó rázogatás sem lóg ki a soundból. Barkács cuccok és monumentális dolgok találkoznak dalokban, ebből egy érdekes elegy született.

A borító nagyon szép, nagyon jó, nagyon tetszik. De mit ábrázol?

Sz.Á.: Nem akartunk trendi imázsfotót tenni a fedélre, ami a mostani bandákra annyira jellemző. El szerettük volna terelni a figyelmet a zenekarról, engem amúgy sem ismernek meg a villamoson, jó is ez így. A borító világa engem Julian House munkáira emlékezetet, ő egy angol grafikus, aki a Broadcastnak meg a Primal Screamnek is tervezett fedelet. Egy képzős srác, Farkasinszki Bence munkája. Odaadtuk neki a zenei anyagot, hogy hallgassa meg és csináljon valamit, ami eszébe jut, szerintem jól sikerült. A Hocus Focus borítója szürkés volt, illett is azokhoz a melankolikus, kicsit lehúzós dalokhoz, de ez a lemez könnyedebb, élénkebb, igazi stíluskavalkád.

Lemezbemutató mikor lesz?

Sz.Á.: Május 14-én a Gödörben. Ingyenes lesz a buli, a Kollaps és a Trouser Press lesznek a vendégek.

A koncerten is lesz cukros zacskó, meg üstdob?

Sz.Á.: Nyilván nem az a cél, hogy a koncert ugyanúgy szóljon, mint a lemez, mert az élő zene más kategória, de üstdob azért lesz. Az MR2 akusztikus koncertünkön vonósokat is használtunk, lehet, hogy ők is jönnek. A lemezbemutató előtt megyünk vidékre is: március 6-án Győrben, a Rómer házban játszunk, 13-án a debreceni Lovardában, április 2-án a székesfehérvári Főnix klub a helyszín, illetve, ha minden igaz, 10-én zenélünk az A38 hajón is.

Sok budapesti klubzenekar panaszkodik, hogy a fővároson kívül alig van közönségük. Ti hogy vagytok ezzel?

Sz.Á.: Budapesten létezik egy indie színtér, ami tök jó, csak mindig ugyanazoknak az embereknek játszanak a zenekarok. Szeretnénk másoknak is megmutatni a zenénket. Vidéken játszunk a Heaven Street Sevennel, a Pál Utcai Fiúkkal és Péterfy Boriékkal, meg időnként egyedül is. Mi úgy vagyunk vele, hogy elmegyünk mondjuk Nyíregyházára és játszunk öt ember előtt, de ebből ha egynek tetszik amit csinálunk, már megérte. Nyilván anyagilag veszteségesek ezek a koncertek, de elsősorban szívből csináljuk az egészet. Most kijön az album, nyáron megyünk sok fesztiválra, reméljük, ősszel már egyre több saját bulit tudunk csinálni vidéken.

Van kedvenc koncertlemezed?

Sz.Á.: Több is. Apukámnak nagy gyűjteménye volt, kiskoromban sokat hallgattam Deep Purple meg Queen élő lemezeket, meg például a korai Edda-koncertek is jók voltak, legalábbis tetszett az a pár felvétel, amit hallottam. Gimnáziumban volt egy Nick Cave-es korszakom, nagyon szerettem a Live Seeds albumot is, mostanában már nem hallgatom, de a Pecsába azért elmentem megnézni őket. Nagyon szeretem a korai Ride-ot, a shoegaze bandák közül szerintem ők voltak a legjobbak élőben. 1992-ben játszottak a Reading Fesztiválon, ez a koncert fenn van a Youtube-on. Mostanában valahogy kevés a jó koncertlemez, az élő albumok egyszerűen túl jól vannak keverve, néha olyan, mintha egy stúdióalbumot hallanál. Mechanikus az egész, nincsenek finom elbaszások, semmi. Ebben pedig nincs semmi varázs.

Told ki Facebookra