Öngyilkos lett az a Mark Linkous, aki az álmatag hangulatú, Sparklehorse névre hallgató zenei projekt megálmodója és frontembere is volt egyszemélyben. A 47 éves zenész halálhíréről először a Rolling Stone számolt be, nem sokkal később pedig a Sparklehorse honlapján a zenész családja is megjelentetett egy közleményt, amiben gyászáról és a halál beálltáról szólt. A New York Times értesülései szerint Shelby Meade, Linkous menedzsere nyilatkozott először a halál körülményeiről, miszerint az énekes egyik barátja házának közelében lőtte magát szíven, Knoxwille-ben. Az öngyilkosságról a rendőrséget március 6-án, délután 1:20-kor értesítették.
Linkous első albumát 1995-ben adta ki Vivadixies... címmel, melyet még három lemez követett, köztük a legnagyobb sikert elért 2001-es It's A Wonderful Life is. Úgy látszik, kilenc évvel később már nem találta annyira csodálatosnak az életet, ennek ellenére még közreműködött egy albumon, melyet Danger Mouse (valódi nevén Brian Burton) és David Lynch segítségével készített el. Erről egyébként pont négy nappal ezelőtt derült ki, hogy a kiadóval folytatott hosszas csatározás után végül nyáron megjelenhet Dark Night of the Soul címmel.
Linkous közvetlenül halála előtt is egy új Sparklehouse lemezen dolgozott, ami egyébként majdnem teljesen kész is lett. A befejezetlenség valószínűleg nem fogja megakadályozni a kiadót az anyag megjelentetésében.