Veterán elektronikusok a stúdióban

poppara 2010. március 9. 12:50 / / /

Sőt a Korai Öröm már elő is bújt onnan, olyannyira, hogy a március tizenharmadikai, azaz szombati lemezbemutatót élőben közvetítjük a Backpackers fesztiválról.  A nem túl komplikált című Korai Öröm 2010 receptje: egy nagykanál  Sickratman aka Paizs Miklós és Vécsi Tibi progresszív őrületéből, egy maréknyi az új billentyűs, Borosi Gábor pszichedelikus-electrós futamaiból,  valamint egy csipetnyi Berger Dalma és Tóth Napsugár énekhangjából, az ütős szekció lendületével kivajazott tepsibe.

 

Négy év hallgatás után előreláthatóan április közepén jön egy másik veterán brigád, a zenekar vezető, Prieger Zsolt lányával fölfrissült Anima Sound System újabb albuma. A zenekar egy újabb kunkort ír a legutóbbi forradalmárkodós, hiphopos album után. A 80-as éveket idéző funkos, electrós, kattant-vicces popalbum dalait az immár tizenkilenc éves Prieger Fanni zömében magyarul énekli föl.

 

 

Fannira még kislány korából emlékezhetnek az Anima drukkerek – ő dalolt a Tekerd című számban 2000-ben, ezúttal viszont az egész album az ifjú hölgy vokálja köré épül. Az új Anima budapesti bemutatóját a tervek szerint mi is élőben közvetítjük május huszonkettedikén, a Gödörből. Addig azonban megfordulnak többek között a Pécsi Egyetemi Napokon április huszonnegyedikén, ahol a japán mágus, dj Krush előtt zenélnek.

 

Az Anima előtt két nappal szintén a PEN-en futatja március végén érkező új lemezét a Neo. Az electro-pop brigád ugyancsak négy év után hozakodik elő új albummal, amely stílusa az előző gyűjtemény vonalát követi, bár zeneileg egységesebbnek ígérik, mint a Maps for a Voyage címűt. 



Hasonló posztok:

  1. Napfényt tettek a szánkba – Anima-lemezbemutató
  2. Az elektronikusok is segítenek – S.O.S. Magyarország LIVE

Told ki Facebookra