Csak magyar, de sok koncert lesz

Úgy látszik, nem csak egy alkalomra szólt a Qualitons és Kovács Kati szövetsége, hiszen a teltházas budapesti koncert után most országos turnéra indul a zenekar. A koncertkörút csütörtökön a Pécsi Est Caféban veszi kezdetét, ami leginkább a fiatal magyar alternatív zenekarok színtere volt eddig. Végül is most is egy ilyen zenekar látogat oda, csak egy olyan énekesnővel az élén, aki már a 60-as évek óta az ország egyik kedvence. Kíváncsi leszek, hogy milyen korosztályok képviseltetik majd magukat a koncerten, de szinte biztos, hogy idősebbek ugyanúgy lesznek ott, mint tinédzserek.

 

A Qualitonst eddig is a 60-as évek ihlette, vagy konkrétan 60-as évekbeli számokat játszott, de Kovács Kati érkezésével egy eddig még soha nem látott produkció állt össze. Első kislemezét, Poets Of Rhythm címmel jelent meg.

 

 

 

Most pénteken a Kollár-Klemencz László által vezetett Kistehén mutatkozik be az A38 hajon, ahol áprilisban megjelenő új nagylemezéről is játszik majd számokat. Az még kérdéses, hogy mennyi régi Kistehén Tánczenekaros szám lesz, és persze az is, hogy ez mennyire fogja sérteni a kivált tagok által alakított formáció, az Intim Torna Illegál önérzetét. Azt, hogy az új Kistehén miben lesz másabb a régihez képest, még pontosan nem lehet tudni, de a hivatalos promó anyag alapján valami ilyesmire kell számítani:

 

„Az új felállásban a változást erősíti, hogy zenekar ritmusszekciója két dobosra bővül és az előző időszakhoz képest még billentyűssel is kiegészül. Mindehhez új logo társul, és az eddigi folk-rock jellegű világzene és érzelmes hangzás megtartva az alapelemeket - elsősorban a belső igény és csak másodsorban a nemzetközi trend alapján - immáron komolyabb, keményebb irányvonalat kíván megteremteni."

 

A zenekar új felállása: Kollár-Klemencz László (gitár), Kollár-Klemencz Gergő (billentyű), Bujdosó János (gitár), Schvéger Zoltán (dob), Vajdovich Árpád (basszus), Hárságyi Péter (dob)


 

Pénteken a Szabad az Á-ban több generáció is képviselteti magát a hazai, jobb híján indie-nek nevezhető zenekarok közül. Az este első fellépője az a Lo-Fi Stereo lesz, melynek két tagja a legfiatalabb az aznap színpadra állók közül, és leginkább a White Stripes igézete fedezhető fel rajtuk. Bár a banda elég friss, máris sikerült két már-már veteránnak számító énekesnőt is megnyerni a közreműködésre, a Lo-Fi Stereoban ugyanis Varga Zsuzsa és a Neo énekesnője, Hódosi Enikő is tiszteletét teszi egy-egy szám erejéig. A második fellépő a Kinkiez lesz, nekik már megjelent első maxijuk Odd One Out címmel és ebben a hónapban még egy klipet is leforgatnak.

 

Az este főattrakciójának számító Puzzle már két éve visszatért négyéves angliai emigrációjából. Mostanság inkább a magyar nyelvű számokkal próbálkoznak, de ettől még remélhetőleg ugyanúgy az Oasist felfedező Alan McGee kelet-európai favoritjai maradnak.

 

 

 

Ezen a hétvégén lesz a tavasz talán legnagyobb budapesti underground zenekarokat felvonultató rendezvénye, a Backpackers' Spring Fesztivál is. Ez mindig elég nagy durranás szokott lenni, de most még a szokásosnál is nagyobb volumenű programokra lehet számítani, hiszen a tizedik jubileumát ünneplő fesztivál három napon keresztül kedvez a külföldi hátizsákosoknak és a hazai tarisznyásoknak egyaránt.

 

A pénteki nyitányon először a Kelet-Nyugat lép színpadra, majd az utóbbi időben több sikeres Pecsás koncertet is lebonyolító Magna Cum Laude következik, végül a Barabás Lőrinc Eklektic trombitás stíluskavalkádját hallhatják a Gödörbe látogatók. Másnap a hazai, kísérletezősebb elektronikus zene nagy öregjeit lehet majd hallgatni. Lesz Zagar, az új lemezét itt bemutató Korai Öröm, ezután pedig a modell-énekessel beturbózott Carbonfools és a Colorstar is színpadra lép, majd a Korai's Banditos vezeti le az este fáradalmait.

 

Az utolsó napon a Marlboro Man, Müller Péter Szalámi... ööö Sziámi és az idén már második lemezét megjelentető Péterfy Bori lesz a közönségcsalogató.



Hasonló posztok:

  1. Még több magyar koncert a Corvinon
  2. Csak egy tánc lesz?
  3. Igazi rapper csak magyar lehet
  4. Hosszú hétvége a Gödörből – LIVE
  5. Ilyen lesz a Vaya Con Dios-koncert – videóelőzetes és nyereményjáték

Ehhez már nem lehet hozzászólni.