Azok, akik szerda este nem a Corvintetőn akartak a tinilányokkal lötyögni, jól döntöttek, ha ellátogattak a közeli Roham Bárba egy sajnos kellő beharangozás nélkül maradt nemzetközi trash hardcore-showra.
A küzdőtér dizájnja tökéletesen illik az efféle mulatságokhoz, a terem végén található tükörben koncert közben megcsodálhatjuk magunkat és társainkat, emellett még a végtelenség hatását is kelti, mint ha csak egy semmibe tartó metró alagút közepén lennénk.
Érdemes volt a hajnali kettőig tartó bulit végigvárni; a legkitartóbbakat minden tekintetben megmozgatta a fellépő hat zenekar. Este kilenctől lehetett megőrülni a circle pitben vagy épp megtekinteni a helyet fentről egy kis stage dive-al, amit jóformán mindenki kipróbált, néha még az éppen játszó zenekar gitárosai is.
A fellépők sorát az egyetlen magyar zenekar, a káosz metál/punk Wasted Struggle kezdte, akik a legutóbbi „Void” anyagukat mutatták be, remekül megteremtve az este hangulatát. Energikus banda, őrült dobossal, akinek játékát még a külföldiek is csak „crazy monkey style”-ként definiáltak.
Az este érdekessége volt, hogy a török zenekar két zenekari formációban két műfajt is felvonultatott. Never Reach Home nevű pop-punk bandájukkal kezdtek, ami ugrálós táncolós jelleggel mindenkinek mosolyt csalt az arcára és bugit a lábába. Jelenleg egy demo-val operálnak a srácok, de a hallottak (és látottak) alapján, én személy szerint várom tőlük az első lemezt.
Őket követte a görög Ruined Families, akik háromhetes turnéjuk utolsó állomásaként léptek fel nálunk. Zenéjükre a káosz, black metál és punk egyveleg volt jellemző, új lemezük címéhez híven – Four wall freedom – őrület volt a zárt ajtókon belül.
A negyedikként fellépő spanyol bandától megtudhattuk, milyen is a temperamentumos old school grindcore. Ők voltak a Disturbance Project , akik új split lemezükkel, a Rottal igyekeztek kirázatni a fejekből minden streszt és ártó gondolatot.
A Fluff Festen is fellépő törökök másik zenekara, az Ultimate Blowup szintén demo-val jött, nemsokára jön az új LP, mindenkinek kötelező, akik a gyors hard core-t szeretik. Reméljük az új anyagokkal is jönnek még hozzánk.
Akik ki tudtak tartani kb. fél kettőig, nem csalódtak. A két nagylemezzel rendelkező Fredag Den 13:E (magyarul péntek 13.) nevű svéd főzenekar az utolsó energiacseppeket is kifacsarta a közönségből sötét d-beat crust show-jukkal. Akik nem voltak még fent a kezekben vagy lent a lábak alatt, most bepótolhatták az elmaradást. A hangulat a tetőfokán is túllőtt – a lányok a fiúk bánatára csak a zoknit és a cipőt, míg az ellenkező nem közül nem kevesen még a boxert is ledobták, és a földön lévő por és sör keverékével egy spontán „iszapbírkózás” jellegű finálé kerekedett.
Az este minden tekintetben pozitív életérzéssel zárult, minden hétre kéne egy ilyen.
A hétvége sem marad „mocsokzene” nélkül, ugyanis 30-31-én ugyanitt lesz az I. Roham Trash Fesztivál, augusztus 19-én pedig a következő őrült hardcore buli az Olasz Carlos Dungá-val.